1908. október 1. | A Ford T-modell az autópiacra kerül

1908. október 1-jén került piacra a detroiti Ford Motor Company világhírű autója, a híres Ford T-modell, melyet ettől a naptól kezdve lehetett megvásárolni. A „Bádog Böske” becenevet viselő jármű – alacsony előállítási költségei és hasonlóan kedvező ára folytán – néhány év alatt a világ legelső népautójává vált, melyből 1927-ig több mint15 millió darabot adtak el.

Amikor Henry Ford 1903-ban megalapította a Ford Motor Companyt, a világ útjain alig több mint 200 000 gépkocsi közlekedett, mivel ez a jármű még igen ritka luxuscikknek számított. Az autókat ebben az időben egyéni kívánságra, egyedi alkatrészekből szerelték össze, vagyis javításuk szintén nehézkes és költséges dolog volt; Ford Művek – a T-modellnek köszönhetően – néhány éven belül gondoskodott arról, hogy ezek a körülmények gyökeresen megváltozzanak.

A gyártulajdonos 1904-ben alkalmazta a makói születésű Galamb Józsefet, aki kulcsszerepet játszott a következő években megalkotott Ford-típusok és prototípusok megtervezésében.

A cél kezdettől fogva egy viszonylag olcsó, egyszerű formatervezésű és tömegesen gyártható jármű megalkotása volt, melynek révén az autótulajdonosok körét a középosztálybeli polgárokkal is ki lehetett bővíteni. A tervezők munkája nyomán már 1903-ban megszületett az első modell, öt évvel később pedig a T betűvel jelzett prototípusról Ford úgy ítélte meg, hogy képes lesz betölteni a neki szánt szerepet. A hamarosan világhírűvé váló Ford T első példánya 1908. augusztus 12-én készült el a vállalat detroiti gyárában, október 1-jén pedig már ki is került az autópiacra. A gépkocsiért 825 amerikai dollárt kértek, ami ma körülbelül 18 000 dollárnak felel meg; forintra átszámolva ez egy középkategóriás gépkocsi ára.

Galamb József, Childe Harold Wills és Farkas Jenő munkája nyomán a Ford T éppen olyan lett, mint amilyennek a cég tulajdonosa a „népautót” egykor megálmodta: a gépkocsi mindössze 540 kilogrammot nyomott, köszönhetően annak, hogy a benne rejlő 22 lóerős, négy hengeres motort öntöttvasból és több elemből, a vázat pedig egy nemrég feltalált, sokkal könnyebb – ám tartósabb – króm-, vanádium-, acélötvözetből készítették el. Az autó – Galamb József által megtervezett - bolygóművel ellátott kétsebességes váltóval, mechanikus kuplunggal működött, és képes volt akár az óránkénti 60 kilométeres sebesség elérésére is.

Ford – az autó árának alacsonyan tartása érdekében – a T-modell megalkotása után leállította az újabb típusok tervezését, és inkább a világ minden szegletét meghódító gépkocsi fejlesztésébe fogott.

Az évek során a Ford első osztott szélvédőt és fém karosszériát kapott, miközben a sorozatgyártás révén lehetővé vált az alkatrészek cserélése – tehát az autó gyors és olcsó javítása – is. Az új gépkocsi alacsony árának másik titka a minimalista hozzáállás volt, vagyis, hogy a gyártók csak és kizárólag olyan munkálatokat végeztek el, melyek a biztonságos működéshez okvetlenül szükségesek voltak; ennek eredményeként például az autót hosszú ideig kizárólag fekete színben lehetett megvásárolni, de a Ford T-t a belső kialakítás szempontjából sem jellemezte fényűzés. Egyszerű, puritán jármű volt, mely kiszolgálta tulajdonosát, és egyre alacsonyabb vételára ellenére Henry Ford számára sem bizonyult ráfizetésesnek.

Az új Ford-modell sikeréhez ugyanakkor a hirtelen támadt népszerűség és kereslet – valamint az akkoriban viszonylag olcsó üzemanyag – még nem volt elegendő; meg kellett teremteni annak a lehetőségét is, hogy a több százezer reménybeli autótulajdonos haza is vihesse a maga gépkocsiját. Ebben ugyancsak Galamb József szerzett múlhatatlan érdemeket – aki időközben a Ford detroiti gyárának igazgatója lett –, miután 1914-ban saját üzeme dolgozóit a munkafolyamatok szerint sorba rendezte, és egy-egy művelet elvégzésére tanította be őket. A magyar konstruktőr találékonysága nyomán létrejött a földkerekség első gyártósora, melyen egy évtizeddel később hetente több ezer Ford T-modell gördült le, miközben egy másik michigani gyárban naponta körülbelül 10 000 motort készítettek el. A „népautó” a hatalmas termelékenység nyomán meghódította a világot, ráadásul a vállalat az Egyesült Államokon kívül hamarosan Németországban, Argentínában és Brazíliában is újabb létesítményeket alapított. Addig elképzelhetetlen mennyiségű autó került így forgalomba, és az első világháború utáni években a Ford T szinte egyeduralkodó lett az utakon.

Más márkákhoz hasonlóan azonban egyszer a Ford T-modell csillaga is leáldozott. Körülbelül húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, míg Henry Ford fejlesztése saját sikerének áldozatává vált, azaz a gépkocsi olyannyira hétköznapi termék lett, hogy a luxusigények az egyszerű vásárlók körében is megjelentek. A húszas évek elején már ezt a változást jelezte a kék, sárga és szürke T-modellek forgalomba kerülése, ám a vevők hamarosan még ennél is többre vágytak: új formákat, nagyobb sebességet akartak, az igényeket pedig a Ford T különféle variánsai már nem elégítették ki.

Miután az autó fokozatosan elvesztette piacát, a T-modellből mind kevesebbet gyártottak, mígnem 1927 májusában az utolsó darab is legurult a gyártósorról és megkezdték a Ford A- modell gyártását. A Ford T után ugyanakkor évtizedekig nem akadt olyan autómárka, mely ilyen sokáig piacon tudott maradni, és ennyi – 15 millió – eladott darabbal büszkélkedhetett volna; Henry Ford gépkocsijának rekordját csak a Volkswagen híres bogárhátúja tudta felülmúlni, ugyancsak a népautó szerepét töltött be. A T-modellt a 20. század autójává választották meg 1999. évben.

Az MVKSE Tarján M. Tamás cikkét annak engedélyével használta fel. Kiadó: Rubicon Online